diplomás lány :)

kicsit lemaradtam az elmúlt napokban, mert nem igazán történt sok minden. vagyis történt, és azt most le is írom. hétfőn például nem volt suli, gondolom, hogy készüljünk a keddi vizsgára. a készülés helyett elmentünk a bankba számlát nyittatni. jogos a kérdés, minek még egy kártya a pénztárcába, csakhogy a hazai devizakártyámmal nagyon drága a pénzfelvét, ez a kártya meg teljesen ingyenes. 2 órán át ültünk ott négyen, első körben a nyomtató halt meg, aztán a számítógép, így ma mentem vissza befejezni a dolgokat. vagy 10 aláírásra volt szükség, hogy ezt a csodás kártyát három nap múlva bedobják majd a postaládámba.

bank után olaszaimnak készítettem almás palacsintát, az estét pedig tanulás nélkül filmnézéssel töltöttem. és utólag nagyon jól tettem, mert a vizsga nagyon szimpla volt...

a kedd este a csoport utolsó közös estéje volt, újabb ok tehát a kimozdulásra. páran vodkáztunk egyet az olaszoknál, addig vidám is volt az este, de utána összeverődve a többiekkel rosszabbnál rosszabb klubokat sikerült meglátogatni, az egyikben homok volt a padlón és - már csak így nevezem - summerhits party volt, mint az összes helyen ezen a környéken... de hát sok embernek megmagyarázni, hogy 10 perc sétára ott vár ránk a kánaán, nem egyszerű.

a másik helyen meg valami gólyabuli volt, és mindenkit rúzzsal és alkoholos filccel firkáltak, azóta is ezt a vöröses-narancsos cuccot sikálom a szandálomról. szerdán reggel elaludtam kicsit, 10:30-kor ébredtem, 11-re kellett volna bemenni, hihetetlen módon azonban 20 perc késéssel beestem. délben megkaptuk a "diplomákat". valahogy nem öntött el a boldogság, hogy alig két hét tanulgatás után a kezembe adnak egy papírt, amit diplomának hívnak. én meg egy darab papírnak. de elvileg ez egy teljesített kurzusnak számít, szóval már csak kettőt kell megcsinálnom :)

egy órakor épp olyan fogadást adtak nekünk, mint első nap. egy kedves idős professzor néni tudomásomra adta, hogy van egy remek pályázati lehetőség, olaszországról, az olaszokról kell (lehet) filmet készíteni, az első díj egy gratis év Perugia-ban, itt tanulnak az olaszaim :) micsoda véletlenek... a fogadás után búcsúzkodás a szétszéledő csoporttól, tegnap indultak neki a nagyvilágnak mindazok, akik nem Corunaban fognak egyetemre járni, Vigoba, Santiagoba, Pontevedrába, Ferrolba... szállásproblémáink tehát a környéken nem lesznek :) és egy pozitívum eme remek bejegyzés végére ennyi remek nap után: a gyönyörű kilátással tuningolt szobát, amit múlt hét végén megnéztem, beajánlottam Zosianak, és ma költözik, szóval a végére minden rendben lett.

a beígért képek péntekről

me, Zosia, Domenico y Besmir














Besmir, Alessandra, me, Zosia
(good to be loved)














Giacomo, Karoliina, Meike, Grace y Taneli















besos :)













Domenico, me, Ali, Besmir, Alessandra














Janina, Zosia, Taneli, Giulia, Domenico at Meike's place














itt mindenki szeret főzni :)















Sebastian, Giulia, me

go johnny go

péntek után szombat. saturday night and sunday morning. mondhatnám egy kutya. pihenés után kemény munka. mert ezt már egy hete tudom, hogy ez a szombat este nem pihenő lesz. kelés után (kora délután) megcsináltam a spenótos lasagnát, rendes spenótból, nem ilyen mirelit vizes trutyiból (mert itt a boltban lehet friss spenótot venni 1, 20-ért. és barnacukrot 1,51-ért!). a lasagna pedig remekül sikerült, csak azért nem mutatom meg milyen szép volt, mert megkívánnátok, és én aztán tudom, milyen az, amikor hetekig másra sem vágyom, mint a spenótos lasagnára, a spenótos lasagna viszont dacolva az akaratommal csak nem akar beleugrani a számba.

ennél sokkal jobb a telibeviszonzott vágyakozás. problémás pont persze, hogy akkor csak olyanra vágyjunk, amit meg is kaphatunk, vagy épp az a lényeg, hogy a vágyak természetüknél fogva beteljesületlenek és beteljesíthetetlenek. most jönne ki a kérdés, hogy akkor ugye nincs is tökéletes boldogság, vagy legalább egyetlen tökéletesen nyugodt pillanat, amikor az ember vágyai beteljesülésének határán még nem teremt újabbakat. vagy ez a folytonos nyughatatlan kutatás és rohanás a vágyak után tehet-e minket boldoggá. meg még ezer kérdés. tessék, erre jó egy spenótos lasagna...

de vissza a szombatra. főzés után Javier után indultam a korábban már említett pici strandra, ami itt van tőlünk nem messze a Torre de Hercules felé. és a rövid út végén ami vár, az csodaszép. ez a város olyan nekem, mint egy nagy látványosság, vagy mint egy nagy múzeum, ahol egy-egy kis teremben csodák nyílnak meg. például ha kinézel az ötödik emeletről egy ablakon, és nem látsz mást, csak az óceánt. mikor tegnap egyszer csak ott volt előttem a torony, a part, hegy és város, víz és hullámok, napsütés és szél, akkor ha nem is szabadultam meg mindentől, ami húzza le a lelket, azért lazult az a zsinór vagy kötél vagy cérna, és olyan jó volt élni. igen, jó volt élni. jó volt mélyet lélegezni a sós levegőből, és jó volt hagyni, hogy a szél játsszon a hajjal. és utána jó volt csak feküdni a homokban. nem csinálni, nem gondolni, nem aggódni, csak lenni - éppen ott...

nos, a képek nyilván nem adják ezt vissza, ezért kérek mindenkit, vásárolja meg repülőjegyét, és jelentkezzen, ha megérkezett :)



késő délután nekiláttunk kitakarítani a lakást, mert 12 vendéget vártunk (14 lett) a johnny walker promó estére. ez azt jelentette, hogy 10:30 táján megérkezett egy mondjuk így ti-pi-ku-san csinos fiú, és beavatott minket eme nemes nedű készítésének és fogyasztásának titkaiba. én nem vagyok egy nagy whiskey-s, de valami érdekes szénsavas almaitallal egész jó volt. és a társaság is, javier barátai és az én wannabe barátaim együtt a csinos kis lakásban, ahol félévemet tölteni fogom. ez a nap az éppen ottlevések napja volt, azt hiszem. egy ideig biztosan. olaszaim jóízűen falták fel az egész tál lasagnát, ez gondolom sikerélmény :)

egy óra környékén nekivágtunk a városnak, egyik klubból a másikba, itt egy whiskey ott egy kóla, egyik klubból a másikba... ezeknek a lökött spanyoloknak ez a mániája. egyik helyre be, aztán ki, máshova be. de még akkor is, ha valahol jó. egyik helyen sem voltunk szerintem fél óránál sokkal többet. én csak egy italért akartam menni, mikor már mindenki jött is utánam, hogy akkor menjünk a következő helyre. nyilván nem a legjobb helyen fejeztük be egy estét, de ez már egy másik bejegyzés lenne, mert ez olyan hosszú, hogy ezt a részt már nem is olvassa el senki.

azért még leírom (hátha), hogy a legtöbb klub egész kicsi, viszont rengeteg van, és ez a leosztás szimpatikusabb, mint a kevés, de nagyon nagy hely. sehol sincs belépő, az emberek csak kerengenek a városban. és inkább kerengenek, mint táncolnak. nem nagyon táncolnak itt a népek, állnak, dülöngélnek picit a tánctéren és próbálnak beszélgetni. a dülöngélés lényege, hogy művelője lábai tulajdonképpen mozdulatlanok. így lehet beszélgetni, a dj is kap visszajelzést és még el sem fárad az ember :) na ilyenek ezek a ti-pi-kus galíciai emberek. szeretnek dülöngélni és a többi emberhez dörgölni hátsójukat...






majdnem tökéletes...

friday night and saturday morning

pénteken a gyógyuló nap után képtelen voltam tovább ülni a seggemen, ehhez épp elég löketet adott a kurzuszáró kis fogadás empanadaval, kagylóval, borral és kávélikőrrel (szóval számos ti-pi-ku-san galíciai fogyasztanivalóval) és a csodás tarta de santiagoval. ez a süti egészen elképesztő, ezen a képen nem látszik, de tele van mandulával, könnyű, nem túl édes és nem lehet abbahagyni. már kerestem is receptet, sőt, videót az elkészítéséről, és már előre látom, hogy a porcukor mintával fogok a legtöbbet tökölni. mert ha már csináljuk, csináljuk jól.



a vörösborok csodásak errefelé, leggyakrabban a rioja-ból származő vörösöket fogyasztjuk, még egyszer sem csalódtam bennük. a fehérborok ellenben vegyes minőségűek, a könnyed gyümölcsös íz helyett inkább gyógyszeraroma lehet a borban, bár szombat este megkóstoltam a ti-pi-ku-san galíciai fehérbort, és tény, hogy nagyon fasza.

péntek este ismét adtunk az érzésnek Meike lakásában, lakótársai még mindig csodásak, külön öröm újra rádöbbenni, mennyire hasonló zenéket szeretünk, én kedvelem őket, ők meg kedvelnek engem. aznap épp richard aschcroft és a radiohead volt soron. valamiért ismét nem sikerült fotóznom (vagy legalábbis nem a saját gépemmel), ezért mihelyst megkapom őket Domenicotól, érkeznek a csodásnál csodásabb fotók az estéről, amikor újra jót ettünk és jókat ittunk...

girl on film

köh-köh... sajnos még nem sikerült meggyógyulni, holnap megyünk gyógyszertárba, pedig olyan rendesen szedtem a kalmopirint, szopogattam a strepsilst, ittam a mézes teát. mindegy, csak köhögés.

egészségi állapotom tehát a köhögést leszámítva kielégítő, az itteni kaja (és nem mellékesen italok) mellett csoda lenne nem rendben lenni. de azért köhögés nélkül mégis jobb, csütörtök este ennek jegyében itthon maradtam gyógyulni. ebből az lett, hogy éjjel 2-ig filmet néztem Javierrel. a spanyol időszámítás szerint mindezzel semmi baj, éjfélkor álltunk neki első közös filmnézésünknek, címe: into the wild (azt hiszem út a vadonba). egész kellemes kis film, bár azon a ponton, amikor feltűnik a twilightos lány, érdeklődésem irgalmatlan sebességgel zuhant a mélybe. hát ílyen fejet vágni mindenki tud. ez nem színészet. érdemes megnézni a képtalálatokat, ilyen unalmas-mindig-ugyanolyan ábrázattal filmekben "játszani"... szerintem ez a lány még szeretkezés közben is ilyen frigid pofával bámul ki a fejéből. persze egy olyan depresszív szerepben, ahol diszkógömbnek való fiúért, vagy éppen egy pofozni valóan nyámnyila farkasemberért rajong a teenager, nem meglepő, hogy ez az állandó spleen rátapad az arcra és ott is marad. lassan twilight antifan oldallá nyilváníthatom ezt a blogot, ennek fényében igyekszem minden nap írni róla egy kicsit. alig várjátok, mi?

szóval nem mindegy:











ha már mozi. jajj, ez félreérthető... jó mozi rossz mozi, jó film rossz film, lényeg a lényeg, végre megkerültek a mozik coruna-ban. az első - szerintem ez lesz a befutó - a kikötő felőli oldalon van, minden nap 6-kor kezdődik a vetítés és diákkal 60 (azaz hatvan) cent (CENT!!) vagy ingyenes. 60 cent. lehet számolgatni. diák nélkül 1,20. ismét lehet számolgatni. ja, és ingyenes kölcsönzője van a helynek. na így fogok én nyelvet tanulni. a másik a forumban van kicsit messzebb, itt még nem néztem körül, de a legutóbbi félévben tarr béla season volt. :)

szóval megvolt az első filmezés, legközelebb én választok filmet, a Carnage és a Tiresia között hezitálok, lehet szavazni :)

amúgy már hivatalosan is lakótárs lettem, jövő héten megyünk az ikeába, kapok lámpát és asztalt. érzéseim: welcome home!

hopp még ez az

pulpo

Santiagoban rávettek, hogy megegyek egy polipot, vagyis leginkább a lábait. azt hiszem a calamares egyéb formáit jobban kedvelem... szóval bekaptam, és elsőre egész jó íze volt, de ahogy rágtam, rágtam, egyre inkább elment az íze, de csak nem akart lecsúszni, és csak ezt a fura állagú apró lábrengeteget éreztem a számban, szóval kénytelen voltam kiköpni. de mégis volt értelme, mert mikor szóltam Xoánnak és Marisának, hogy kihagynám a délutáni konferenciát, azt mondták én bármit, mert megkóstoltam a pulpot. aminek a neve nem is pulpo, de elfelejtettem...


pull and bear

vallomás következik: vettem két nadrágot... meg egy pólót. nagyon szépek. nehéz nem vásárolni, minden sarkon zara meg pull and bear (ugye bóbit) meg mango van... a lányok, az olyanok mint én, ezt nehezen bírják... :) viszont cipőt muszáj lesz vennem, mert az


időjárás

kiszámíthatatlan. ma például csodálatos napos meleg idő volt. a reggelek hidegek, késő délutánra kellemes langyos lesz a levegő, enyhébb a szél, az esték sem túl hidegek. 10 óra magasságában sötétedik be, reggel viszont még félhomályban indulok és sötétben kelek. állítólag évente csak 1-2 olyan nap van, amikor a víz elmossa a partközeli utcákat, most egyelőre még csak a partszakasz közepéig merészkedett. szóval van nagyjából még 10 méter felfelé...


és egy remek hír a végére:

nincsenek rovarok

hollakás

amíg otthon voltam és kis hazámban azon törtem a fejem, hol is fogok lakni, mindenki azt mondta, ne aggódj, kint már sokkal könnyebb lesz, pikk-pakk találsz lakást. na hát nem! persze ha lejjebb adunk az elvárásainkból pikk-pakk beköltözhetünk egy lyukba 130 euróért + rezsi.

ma két lakást néztem meg (ezer köszönet Christiannak, aki napok óta a hirdetéseket böngészi és telefonálgat mindenkinek és Emilionak, aki fuvaroz minket jobbra-balra), az egyik nagyon jó helyen van, viszont 3 chico lakik benne, és már a küszöbön megcsapott az a tipikus barlangszag. mindegyiküknek amúgy két szobája van, és nekem egy lukat akartak kiadni, kilátás a belső "udvarra", kényelmetlen és kicsi ágy, rozoga szekrény. rozoga fürdőszoba. kosz. bűz. a másik lakás épp Javier lakásával szemben van a túlparton, ha lenne egy híd a kettő között, azt mondhatnám egy köpésre innen. de nincs, így jó 40-50 perc sétára. 5. emelet, tágas, még nincs rendbetéve, jövő héten festenek ki, a szoba kellemes, nagy ágy, szekrény és valami elkésztő panoráma. de valami elképesztő. épp arra az oldalra látok rá, ahol most lakom, meg persze a Torre de Hercules-re. viszont két lánnyal kellene együtt laknom (szíty, problémás), akiket nem ismerek, meg rádásul 220 euró. van egy másik kiadó szobájuk is 180-ért, de az ablaka nem is udvarra, csak valami lukra néz.

most egyre erősebben azt érzem, hogy itt kellene maradnom. szép a lakás és tiszta, Javier meg csudarendes ember, nem mellékesen van használaton kívüli biciklije, szóval meg tudnám oldani a 20-30 perces sétát a Plaza Pontevedrára 4-5 perc alatt, csak végig kell kerekeznem a parton. és a bevásárlással sem lenne gond, mert tudjuk együtt intézni kocsival. és nagy a konyha, van külön mosószoba, van külön kis fürdőm és a környék is jó. és van netem is. és tulajdonképpen szinte tökéletes, szóval nem is értem, miért akarok innen elmenni. és cakkumpakk (hogy kell ezt írni??) százötven. mindennel együtt. egy asztalt meg egy kis lámpát kerítek valahonnan, nem? de. azt hiszem meggyőztem magam...

?suli?

na ez érdekes téma :) galíciai nyelvtudásom csodálatos emelkedése holnap véget ér a kurzussal együtt. hétfőn szünet, kedden vizsga. utána meg vízözön, kezdhetem a spanyolt. szóval suli. ma ellógtam az óra végét, és lementem a másik campusra (Elvína) az irodába lejelentkezni és kideríteni, mi van az óráimmal, mikor kezdek etc.

a következők derültek ki: az általam megjelölt 6 tárgyból mindössze 2-t tudok felvenni, mert a többit nem hirdetik meg ebben a szemeszterben. vagy ezerszer kérdeztem meg, hogy hol találom a frissített kurzuslistát, de mindig azt mondták, jó az, jó az. szóval most végig kell néznem mindent, milyen gyakorlati órákat tudok felvenni. mert nyilván nem elmélkedni jöttem, eleget elmélkedtem Pécsett. meg hát spanyolul/galíciaiul mit értenék meg, ugye... a koordinátorom testbeszédével tudtomra adta, nem érti, hogy lehet, hogy nem beszélek spanyolul. mondtam, hogy hát ez már azután derült ki, hogy mindent elküldtem, leadtam, aláírtam, szóval valamikor júliusban. a jelentkezési lapom vagy 40 ember kezén mehetett át (a lánc pécsen egy irodában kezdődött, onnan leokézva átkerült egy másik irodába, aztán valahányadik iroda után eljutott ide is Corunaba, aztán itt is leokézták, aztán visszament Pécsre és újra leokézták), mindeközben senkinek nem jelentett problémát, hogy mind a CV-ben, és mind az összes kitöltött formanyomtatványon egyértelműen szerepel, hogy nem tudok spanyolul.

no hát valahogy azért csak lesz, mert úgy még sohasem volt, hogy sehogy se lett volna, hipphopp megtanulok mindent és kész. és majd úgy fognak rám emlékezni, mint a lány, aki hipphopp megtanult mindent, pedig nem is hittük volna... na mára ennyi, próbálok aludni, csak előtte begyógyszerezem magam. ha nem javul a torkom, hét elején megyünk a dokihoz. vagy hát valamilyen dokihoz :) a következő bejegyzésig nagy szeretéssel ölel minden szívének kedves embert


a lány, aki hipphopp megtanult mindent, pedig nem is hittük volna...


és csak hogy engem is lássatok, ismét készült rólam egy morcos kép :D







és pótolnám elmaradásom a Meike-nél tartott főzős házibuli képeivel, de csak 3 fotó készült és elég semmitmondóak, így inkább arról a környékről jön két kép.

the playa at night

One day in Santiago...

reggel a masszív 5 órás nyelvlecke helyett felpattant kis csapatunk egy buszra és meg sem állt Santiago de Composteláig. nem mintha valami hatalmas távolságról lenne szó, kb 50 km-re van tőlünk (érzitek ezt a "tőlünk" dolgot?). a város - már amit sikerült megnézni belőle - nagyon szép, csak tele van vén, töszmörgő turistákkal, meg olyanokkal, akik 7 euróért kagylóval díszített kalapot vagy botot vesznek maguknak.



de tudjuk ugye, hogy a jól felismerhető szimbólumokat könnyű eladni. bevallom, én is hoztam szuvenírt, de nem aggattam magamra, mint aki most ért ide a nagy útról. még ennél is dühítőbb, hogy egy egynapos "zarándoklatért" is adnak papírt, igazolást. azt hiszem ezek az emberek nem értették meg pontosan a lényeget...



a délelőtti konferencia után két tanárunk vezetésével (Marisa Santiagoban lakik, Xoán nem tudom hol) kerestünk egy éttermet, ahova befértünk ennyien. a menü egyik verziójáról tudok beszámolni: leves mindenféle tengeri cuccal - íze mint a langyos halászlé, a kagylót meg nem lehetett megenni, mert a bennemaradt homok roszogott a fogak között, amúgy jó; roston hal (eredetileg rája, de nem az került az asztalra) főtt krumplival és a fiúk tányérjáról lelopkodott salátával - érdekes, a halat speckósan kell szétszedni, íze inkább hússzerű, de legalább nem rája; a desszert valami alkoholos krémmel csinosított "tarta" - ennyi cucc után üdítő, de semmi extra. a menüben egyébként még benne volt a bor, a víz és a kávé is, mindezt 12 euróért.

a délutáni konferenciát passzoltam, már a mai múzeumozás sem esett túl jól, mászkálás helyett ezt az idegesítő nőt kellett hallgatni, persze alig értettem valamit, úgyhogy inkább elmentünk (Zosiaval és Alexandrával) megnézni a katedrálist. aztán megittunk egy üveg bort. aztán megvártuk a busznál a többieket. aztán szépen hazabuszoztunk.






a katedrálisról

minden út ide vezet. ha rossz úton vagy, eltűnnek a kagylók, ha újra ott vannak a térkőben, a kagyló állásából tudod, merre kell menni. ez nagyon tetszett nekem, folyton a kagylókat keresgettem, és mindegyiknek ááállatira tudtam örülni. maga az épület persze hatalmas, mi éppen mise előtt értünk oda, úgyhogy nem maradtunk benn sokáig. a tapasztalatok vegyesek: az orgona elképesztő. a terek csodálatosak. van külön beszélgető/gyóntató fülke magyar és német ajkúaknak. a pap pontosan a szem alatt prédikál.

DE: az egész épületben nem lehet gyertyát gyújtani. ilyen érmével működő izzósorokat álcáznak gyertyának, annyi kezd el világítani, ahány eurót bedobsz. az egyik ablakban felfedeztem egy modemet és egy routert. LCD monitor közvetíti a misét. az emeletre csak a múzeumon át lehet felmenni. az öregek lökdösődnek.

de minden tele van kagylókkal, úgyhogy volt mit keresgélni :)




amúgy a meghűlésem rosszabbodott, de nyugi Anyuka, elkezdtem kalmopirint szedni meg vitamint. erős vagyok mint egy szikla!


























Zosia, Giacomo e Alexandra




















egy részünk a katedrális előtt























































a szem alatt
















az orgona (orgonák)























Galíciai Folk Múzeum - három lépcső kanyarodik












Alexandra, Domenico e Xoán
















Marisa, Riccardo, Sofia e Alessandra